Másodlagos frissességű

Andrej Fokicsot fejbe kólintotta a váratlan támadás.– Bocsánatot kérek – hebegte. – Nem azért jöttem, a tokhalnak ehhez semmi köze.
– Hogyhogy semmi köze, ha egyszer büdös!
– Másodrendű frissességű tokhalat szállítottak nekünk. – mentegetőzött a büfés.
– Marhaság, öregem!
– De kérem szépen, hogyhogy marhaság?
– Másodrendű frissesség, ilyen nincs! Frissesség csak egyféle létezik, elsőrendű, és az egyben az utolsó is. Ha a hal másodrendű frissességű, ez azt jelenti, hogy büdös, romlott.

(Mester és Margarita)

Saját hírügynökségétől tudjuk, hogy a “halszagú” nótát a Kedves Vezető maga rendelte, és hát klasszikusoktól tudjuk, hogy “Aki fizet, az röcögtet”. Ezt most már persze nem mondjuk, mert a 444 kiderítette, hogy a külhonba szakadt szerző nem csak köszönettel tartozik, hanem némi visszajáróval is, mivel nem először hasznosítja a művet.

 

Tudta

Mint fatutaj a folyamon,
mint méla tót a tutajon,
száll alá emberi fajom
némán a szenvedéstől –
de én sirok, kiáltozom:
szeress: ne legyek rossz nagyon –
félek a büntetéstől.

1936. november-december

 

Most már hivatalosan is sulykolódik a neonáci kampány. A “neo”-jelzőt valami finomkodásként szokták az újabbkori fasiszták elé biggyeszteni, azt gondolván, hogy akkor nem lesz baj (lesz). Pedig a nácik nem tudhatták, hová, meddig jut el a fasizmus. A neók tudják, és mégis teszik. A tudtás plakátok erre az egyre jók lehetnek: Nem mondhatja senki, hogy nem TUDTA

Pápátlátván

Lengyelországból származik a mondás, hogy az antiszemitizmushoz nincs is szükség zsidókra. Aki túlélte ott a Soát, az az ötvenes években alijázott. Krakkónak ugyan tekintélyes zsidónegyede van, de főleg kiváló romkocsmák uralják. Olyan az egész, mint a Kazinczy utca, zsidók nélkül. Egy kidusra azért összegyűlt péntek este vagy ötven zsidó a krakkói főrabbinál, igaz, többségük New Yorkból, Montrealból, Netanyáról, Budapestről. És persze Argentinából, tekintettel a pápa látogatására.

A pápa ugyanis túlélőkkel találkozott Auschwitzban, Birkenauban és Krakkóban, ahová rajtunk kívül még vagy másfél millió zarándok érkezett.

Ezt itthon nehéz elképzelni, ahol százezer békemenetelő már kiviszi a közfalat. A mindent elözönlő zarándokok nem csak sugárzóan boldogok voltak, hanem feltűnően szépek és elképesztően színesek is.

Olyan volt a város, mint egy mindent elborító Benetton-reklám. Rajtuk egyáltalán nem érződött, ami a rezsimen igen, hogy pokolba kívánják Ferencet, aki nem csak a vészkorszak áldozatairól emlékezett meg, hanem korunk üldözöttjeiről is. Az út során tett nyilatkozatai, a vallás és a terror szétválasztása az itthoni kormányszócsöveket is úgy kiborították, mintha nem egy éledező keresztény-kurzus Prohászkái lennének. A Krakkót beborító óriásplakátok többsége Wojtylát, kisebb részük Ratzingert mutatta. A magasrangú vendéget egy helyen gerillaplakátozták ki, de legalább a hatóság nem távolította el. Jól is nézett volna ki, ha a rendőrség pont őt tépi le.

S, hogy hogy kerülök én ebbe? Barátaim forgatnak egy túlélővel, most épp azt, amikor a pápa fogadja. Én bébiszitter voltam és sofőr, ami régi vágyam.

Egy babát fölemelni, tartogatni szakrális élmény nekem. Már a legkisebb is elmúlt hat, kapva kapok hát, ha alkalmam nyílik ilyesmire. Arra is rájöttem (az évek, meg a rutin!), hogy a közkeletű ide-odaringatás helyett sokkal jobban stimulálja a piciket, ha emelgeti őket az ember. A hatással szinte mindig kivívom a fáradt anyukák elismerését, “suttogó” és más hasonló jelzőkkel illetnek. Amikor még gyakorló “testenhordozós” apuka voltam, annyira rutinommá vált ez a mozgás, hogy nemegyszer hülyének néztek érte a buszmegállóban, pedig nem tehettem róla, hogy épp nem volt rajtam gyé… (Más papatársak meg arról számoltak be, hogy hasonló kínos helyzetbe a pénztársorban kerültek, amikor motorosan ringatták a bevásárlókocsit – egy rekesz sörrel…) A napokban három babához is volt szerencsém, és rájöttem, mi a valódi elhivatásom: Babatróger! Babákat kell tartogatnom. Ezt úgy tudom elképzelni, hogy azok az anyukák/apukák, akiknek már leszakadt a karjuk és kilyukadt a hátuk, de nincs szívük letenni a babát, ideadják nekem, és én testközelben tartom, míg ők pihennek vagy dolgoznak. Mikor idáig jutottam, ezt találtam. Naná, hogy Amerikában! A Bori egyből azt mondta, alijázzunk.  Amerikába? Alija?! Nóóórmálíís?!?