Magyarnóta

Arra gondolok, hogy van a sikerembereknek egy visszaköszönő mintázata: Hiába lenne jobb máshol lenni, föllépni ott lehet, ahol az esemény (a színpad) van. (Persze, ez nem jelent azonosulást) Aztán a nemtetszés nem tetszik. Nagyon nem! És itt történik meg az átállás, hogy ezért nem lehet… Ezekkel! Csak az okságot kell megfordítani, és máris kész az instant felmentés: Nem lehet tartozni az Ancien sértett, irigy, negatív rezonőrjeihez, szolidarítani az Underclassal. Ők löktek ide. Lehet ezt tépelődő értelmiségi attitűddel, mint Lovasi (remélem, lejön a rajzról, hogy azért haragszom így, mert igazán nagyra tartom), és lehet kevésbé szofisztikáltan, mint mondjuk Szalóki Ági. Gyász. De a régi Lovasikról nem kell lemondanunk, a tíz-húszéves korongok nem az övék, az a közös múltunk. Amikor eladták magukat, elidegenedtek korábbi terméküktől, és én éppúgy megtartom magamnak a Kiscsillagpált, mint a liberális Orbánt. A múltat végkép eltörölni? Faszt!2019.08.01.jpgNépszava, 2019. 08. 01.

Reklámok

Évgyűrűk

Akkoriban méltatlanul magas nívón éltem, Svábhegy, télen sítúra, nyáron tengerpart, ernyőzés… Reggelente a teraszon kávézva néztem, ahogy a Népszava sportrovat-vezetőjével elfut előttünk a Fenyő. Azt hamar megtanultam (a Désitől), hogy csak akkor vesz emberszámba, ha nagy pofám van.

Aznap is évődtünk, mondtam milyen szép autót szerzett (vissza a szerb tolvajoktól), kérdezte, hogy kell-e, nekem ugyan nem, válaszoltam, rajzot leadtam, hazamentem.

Nem szokott ilyen történni velem, de akkor ülve elaludtam. Marci ébresztett, hogy nézzem a tévét, mert lelőtték a Fenyőt. Mivanmivanmivan?!? Már csöngettek is, a Tv2 stábja állt az ajtóban, egy gyakornokkal az élen: Bombera Kriszta tett föl valamilyen kérdéseket, én meg üres fejjel tompa válaszokat adtam. Utoljára azt kérdezte: Ennyi? Ennyi.
Mikrofon elrak, lámpa leolt, beszélgetünk tovább, én kérdezgetem hogy mi történt, ő meg, hogy miért volt beszarva mindenki a Fenyőtől. Mondtam, hogy én például nem, de nyilván azért, mert bárkit kirúgott, nem volt egy matyóhímzés…

Na, ez a rosszul bevilágított, zajos, olyan rejtettkamerás hangulatú beszélgetés ment fél óra múlva adásba, közben Bombera hív: “NEHARAGUDJ! Nem tudtam! Mit csináljunk?”
Lett adásunkatmegszakítjuk, meg helyreigazítjuk, meg elnézést az érintettektől, de nem lehetett szépíteni a dolgon. Közben a VICO új teljhatalmú ura, Óvári Győző mindenkinek megtiltotta, hogy nyilatkozzon.
Másnap, mikor bementem, a folyosón mindenki élénk tapétatanulmányozásba kezdett, a köszönésemet se merték fogadni. Mentem hát egyenesen a főszerkesztőm szobájába. H Bíró a szokottnál is élénkebb szégyenpírral az arcán azt mondta, hogy nem mond semmit, a legjobb, ha egyből az Óvári Győzőhöz megyek. Mentem. Röviden vázoltam, hogy történt, és, hogy Pintér Dedi (akkori Tv2 elnök) azt ígérte, bármit reagálunk, leadja. Győző azt kérdezte, mi volt az eredeti interjúban, és én elmondtam, hogy arra a kérdésre, hogy vége-e a Népszavának kb. azt válaszoltam, hogy nem először élek meg ilyet. Amikor a Maxvelt lökték a tengerbe, épp hírlapos voltam, akkor is temettek bennünket, de tudva, hogy egy napilap addig napilap, amíg folyamatosan megjelenik, csináltuk nap-nap után, és így volt mit újra, új tulajjal kiadni.
A válságmenedzser lesújtóan rámpillantott: Jobban jártunk azzal, ami lement.
Így aztán maradtam (több, mint huszonegy éve).
Maradásom híre megelőzött, a folyosón visszafelé már mindenki köszönt.
Ekkor mondtam magamnak a Királyhegyi halhatatlanját, hogy: “Na, most ment el a kedvem az egésztől!”
Viszont Bombi azóta a barátom.

2019.07.31.jpgNépszava, 2019. 07.31.