Pápátlátván

FerencpapaLengyelországból származik a mondás, hogy az antiszemitizmushoz nincs is szükség zsidókra. Aki túlélte a Soát, az az ötvenes években alijázott. Krakkónak ugyan tekintélyes zsidónegyede van, de főleg kiváló romkocsmák uralják. Olyan az egész, mint a Kazinczy utca, zsidók nélkül. Egy kidusra azért összegyűlt péntek este vagy ötven zsidó a krakkói főrabbinál, igaz, többségük New Yorkból, Montrealból, Netanyáról, Budapestről. És persze Argentinából, tekintettel a pápa látogatására.

A pápa ugyanis túlélőkkel találkozott Auschwitzban, Birkenauban és Krakkóban, ahová rajtunk kívül még vagy másfél millió zarándok érkezett.2016.08.03

Ezt itthon nehéz elképzelni, ahol százezer békemenetelő már kiviszi a közfalat. A mindent elözönlő zarándokok nem csak sugárzóan boldogok voltak, hanem feltűnően szépek és elképesztően színesek is.

Olyan volt a város, mint egy mindent elborító Benetton-reklám. Rajtuk egyáltalán nem érződött, ami a rezsimen igen, hogy pokolba kívánják Ferencet, aki nem csak a vészkorszak áldozatairól emlékezett meg, hanem korunk üldözöttjeiről is. Az út során tett nyilatkozatai, a vallás és a terror szétválasztása az itthoni kormányszócsöveket is úgy kiborították, mintha nem egy éledező keresztény-kurzus Prohászkái lennének. A Krakkót beborító óriásplakátok többsége Wojtylát, kisebb részük Ratzingert mutatta. A magasrangú vendéget egy helyen gerillaplakátozták ki, de legalább a hatóság nem távolította el. Jól is nézett volna ki, ha a rendőrség pont őt tépi le.

S, hogy hogy kerülök én ebbe? Barátaim forgatnak egy túlélővel, most épp azt, amikor a pápa fogadja. Én bébiszitter voltam és sofőr, ami régi vágyam.

babatrogerEgy babát fölemelni, tartogatni szakrális élmény nekem. Már a legkisebb is elmúlt hat, kapva kapok hát, ha alkalmam nyílik ilyesmire. Arra is rájöttem (az évek, meg a rutin!), hogy a közkeletű ide-odaringatás helyett sokkal jobban stimulálja a piciket, ha emelgeti őket az ember. A hatással szinte mindig kivívom a fáradt anyukák elismerését, “suttogó” és más hasonló jelzőkkel illetnek. Amikor még gyakorló “testenhordozós” apuka voltam, annyira rutinommá vált ez a mozgás, hogy nemegyszer hülyének néztek érte a buszmegállóban, pedig nem tehettem róla, hogy épp nem volt rajtam gyé… (Más papatársak meg arról számoltak be, hogy hasonló kínos helyzetbe a pénztársorban kerültek, amikor motorosan ringatták a bevásárlókocsit – egy rekesz sörrel…) A napokban három babához is volt szerencsém, és rájöttem, mi a valódi elhivatásom: Babatróger! Babákat kell tartogatnom. Ezt úgy tudom elképzelni, hogy azok az anyukák/apukák, akiknek már leszakadt a karjuk és kilyukadt a hátuk, de nincs szívük letenni a babát, ideadják nekem, és én testközelben tartom, míg ők pihennek vagy dolgoznak. Mikor idáig jutottam, ezt találtam. Naná, hogy Amerikában! A Bori egyből azt mondta, alijázzunk.  Amerikába? Alija?! Nóóórmálíís?!?