Ha kőrzőnyílásba vesszük Móricka szimbolista klapecét és Csák Jánosvitéz miskakancsóbajszát, középen kimetszünk egy keskeny, egyszemélyes részhalmazt. Ebben a résben kucorog a kőrzőművész Szerényi, aki képtelen betartani G B Shaw intelmét:
Kitüntetést visszautasítani nem lehet, élj úgy, hogy ne kapd meg!
Szerényi sietett átvenni Karácsonytól a pestiek kitüntetését, hogy még elérje a csatlakozást Csák erőforrás Munkácsi díjához.
Nem gondolja Szerényikém, hogy számarányához képest túl sok oldalról szeretjük?
(Otthon)szülés kísérésre felkészítőn hallottam, hogy a szűrővizsgálatokat kor szerint is kockázati csoportokra osztják. Talán negyven felett szükséges magzatvíz-vizsgálat a down szindróma kiszűrésére. Ennél a beavatkozásnál (hasfalpunkció) vagy tízszer nagyobb a vetélésnek a valószínűsége, mint a szindrómának, amit kimutathat. És itt eldőlt bennem a borjú: Miért nem hagyják őket békén? Miféle szociáldarwinizmus a leendő gyerekek válogatása? Remélem, ma már dönthet úgy egy anya, hogy köszöni, nem kíváncsi a diagnózisra, nem akar tarkóredőket számolgatni, a babája kell, és pont. A megtartás éppoly önrendelkezés, mint az abortusz, az anya az ügy ura, nincs ember, aki dönthet felette.
Genfbe érkezve az első találkozáskor azt hittem, ő Kazanyevszkij, az ukrán karikaturista, akivel közösen kapjuk a díjat. Csodáltam is, milyen szelíden tűri, hogy oroszul beszélek hozzá. Csak a később csatlakozott Bori világosított fel, hogy ő Dimitrij Muratov, a béke Nobel-díjas újságíró, aki nem kapja, hanem adja a díjat. Aki számos országon keresztül tudott csak kijutni Svájcba erre az eseményre, és utána ugyanígy is ment vissza Moszkvába. Muratov egy hatalmas, rendíthetetlen derűjével, bölcsességével, humanizmusával az a típusú – hú, mi is – talán compañero, abban az értelemben, ahogy Peter Falk mondja a közelében sejtett Damielnek, az angyalnak. Muratovnak hét barátját, Novaja Gazetás kollégáját gyilkolták meg. Muratov elárverezte a Nobel-díját, és az árát, mintegy harminckilenc milliárd forintot az ukrán gyerekeknek adta. Egyszer törte meg a hallgatását, hogy elbúcsúztassa barátját, az ugyancsak a Nobel-békedíjából vele újságot alapító Gorbacsovot. Szavai sokáig visszhangoznak még: “…megváltoztatta a világot, de nem tudta megváltoztatni a hazáját. Talán így van. De hihetetlen ajándékot adott az országnak és a világnak – harminc év békét adott nekünk a globális és nukleáris háború fenyegetése nélkül. Az ajándék azonban odalett, eltűnt. És nem lesz több ajándék.” Most már a lapjának az internetes verzióját is betiltotta az orosz médiafelügyelet. Rossz oroszsággal elmondott vicceimtől asztal alá röhögte magát. Medveöleléséből képtelenség lett volna szabadulni, szerencse, hogy eszemben sem volt. Nincs még egy ilyen barát. Illetve dehogy nincs, Iványi Gábor. Nagyon kell vigyázni ezekkel a szakállas bácsikkal!
apápai 