Magyarnóta

Arra gondolok, hogy van a sikerembereknek egy visszaköszönő mintázata: Hiába lenne jobb máshol lenni, föllépni ott lehet, ahol az esemény (a színpad) van. (Persze, ez nem jelent azonosulást) Aztán a nemtetszés nem tetszik. Nagyon nem! És itt történik meg az átállás, hogy ezért nem lehet… Ezekkel! Csak az okságot kell megfordítani, és máris kész az instant felmentés: Nem lehet tartozni az Ancien sértett, irigy, negatív rezonőrjeihez, szolidarítani az Underclassal. Ők löktek ide. Lehet ezt tépelődő értelmiségi attitűddel, mint Lovasi (remélem, lejön a rajzról, hogy azért haragszom így, mert igazán nagyra tartom), és lehet kevésbé szofisztikáltan, mint mondjuk Szalóki Ági. Gyász. De a régi Lovasikról nem kell lemondanunk, a tíz-húszéves korongok nem az övék, az a közös múltunk. Amikor eladták magukat, elidegenedtek korábbi terméküktől, és én éppúgy megtartom magamnak a Kiscsillagpált, mint a liberális Orbánt. A múltat végkép eltörölni? Faszt!2019.08.01.jpgNépszava, 2019. 08. 01.

Posványos

Orbán rajongói bántalmaznak egy tiltakozót. Ismert, de megszokhatatlan képsorok a hétköznapi fasizmus statisztáiról.
Nem, nem fogok székelyezni. Az Schmidt Mária asztala. Meg az Origóé, amely cinikusan sajnálkozik, hogy nem sikerült rendesen megveretnie magát a “provokátornőnek” Nem általánosítok, konkrétan Borbáth Áronról és társairól írok, az uszítások célközönségéről. Agresszív férfiakról, akik körbevesznek, fenyegetnek egy törékeny nőt, igyekeznek megtörni, telefonját, sípját a kezéből kicsavarni, de senki sem vállalja a kivégző szerepét. Ekkor jön hősünk, hogy a szorongatott nőt hátulról hajánál a földre rántsa. A fotós később sajnálkozott, és bocsánatot kért a maga módján, ami a következményeket látva vakmerőség volt, kivált egy konzul sajtósának a férjétől. Ennyivel már különb Kósa Lajosnál.
fotos
Tollamat a szarba mártom, úgy írom ki: Borbáth Áron