Magyar légierő

Népszava, 2018. 09. 22.

Reklámok

Apakezdődik…

A jól rendezett baszóslövöldözős filmekben túlhúzzák a lövöldözés előtti várakozást. Az ellenség (zombik, orkok, nácik, bármik) már rég lőtávon belül vannak, a parancsnok meg egy végtelenségig kivár. Hogy meddig, az nem a stratégiai realitáson múlik, hanem a néző tűrőképességén (már, amennyit a rendező kinéz belőle).

Simicska mostanáig tartotta vissza, és a múlt héten elsütötte az első fegyvert: Semjén rénszarvasvadászata. Most a másodikat: Kósa aláírt közjegyző előtt egy szabolcsi hátébének 1.400.milliárdos “örökség” kezeléséről… Simicska nem kapkod, célra tart, lő, lő, lő. Alulról halad fölfelé a szamárlétrán, ugye nem kétséges ki lesz a kampány utolsó célpontja?

Itt a tavasz…

Március idusa óta nem frissítettem, most gyorsan összefoglalnám a kihagyott hónapot, mielőtt rátérnék a valódi problémára:

1) A maradék politikai érdeklődésre számot tartó utcai politizálásban helyet cserélt a “tömeg” a szónokokkal:

2) Elindult a szórakoztatóipar legnagyobb királya (királyi tévé, értitek!). A kifogyhatatlan bakiparádét nem mindenki találta viccesnek, utóbb hírolvasójuknak be is mosott egy járókelő, 

amiért e helyről is együttérzésemet fejezem ki:

3) Mindez azonban csak nyitánya Dürrenmatt önnön gyűlölt hatalmát sztoikus derűvel ledöntő Nagy Romulusára hajazó orbáni drámának, aki magára húzta a Questor bennfentes bedöntőjének szerepét,

4) illetve Külön Semjén Zsolt úrnapi betétdalának, amellyel annyi évtized után önálló entitássá emelte a Kádéenpét, pedig ez lehetetlennek tűnt a marketingszakemberek szerint. Gyurcsányék még megpróbálták egy vasárnapi vadászati tilalommal meghekkelni a showt, de Zsolti e szavakkal hárított:

Így telt tehát az elmúlt szórakoztató, de érdektelen hónap, mikor éles “Vigyázz, ha jön a Vona!” kiáltás kíséretében begördült a tapolcai gyors…