Norvégbűnözés

2014.09.17 001

 

– Adj Isten…

– Nem vagyok magának adj Isten, hanem tiszthelyettes úr! Csirkefogó!

– Nem vagyok magának csirkefogó, hanem civil úr!

– Éppoly szélhámos, mint volt. Hordja el magát! Az a mákvirág a kantinban várja.

/Rejtő Jenő: Három testőr Afrikában/

2014.07.14 001

Tegnap bennragadtam itt a Gulyás Marci-vitában, pedig láttam, hogy jön a vihar, és régóta ki akartam menni a Határhegyre futni. Mindig valami boldog izgalom tölt el a nyári zápor előtt. Lehet, azért, mert amikor először csókolóztam, akkor is zivatar volt. Ujjongtam a mennybe tornyosuló kasztellánuszok láttán, vártam, hogy bőrig ázzam, mire megkerülöm a hegyet. Nekivágtam hát, de közben tovább dolgozott bennem a személyesen átélt botrány, és nem értettem: miért nem vagyok lesújtva? Az ég dörgött, valahol már el is eredhetett, a cserfák vad táncba kezdtek körülöttem a kifutószéltől. Marci ügye csak nem hagyott. Szenvedélyesen védtem előttetek, elmondva, hogy amikor a Holokauszt-év megnyitóján kéretlenül felállt elmondani a különvéleményét, egy haja szála sem görbült, pedig ott „ezek” voltak, nem „mi”. Elmondtam, hogy a barátom, és nagy-nagy szeretetet éreztem iránta. Közben futottam az esőben hegyen, völgyön, az első cseppek szédítő illatát verték föl az erdei földnek, és közben éreztem, hogy mennyire szeretem. Aztán meg azt, hogy a Fletó is a barátom, és őt is szeretem. Meg azok is, akikhez odaszaladtam a színpad mögött, hogy csináljanak valamit, mert a Marcit kilökdösték közülük. Végül a nagy záporfutásban már azokat is szerettem, akik bántották őt. Egyszerűen akárkire gondoltam, nem bírtam nem szeretni, már nem csak az eső, de a könnyem is potyogott, nem érdekelt az önpusztító baloldal, nem érdekelt semmi, csak a szeretet, amely teljesen betöltött. Ez lenne az élő Isten?

Reklámok