Mit csinált megint a Szász!

szászKötetnyi szó tolul föl, és nem áll össze egyetlen mondat sem, szerkesztő úr! Este, altatáskor hívott a Bácskai Irén, kinyomtam. Aztán egyből visszahívtam, hogy ugye nem azért hívott. Pedig de. Bizony, elment a Szász. Ma fölhívtam a Horváthot, aki a Simire osztotta hogy írja meg. Ő bepróbálkozott, hogy esetleg én, de én a Désit ajánlottam. Jól tettem.

Gyerekként túlélte a deportálást. Aztán a diktatúrákat. A politikai rendőrséget. Mindig elővette a riadt kis slemil figurát, mikor hős volt. Már nem tudom, hogy a sztorikban hol végződik a Királyhegyi, és hol kezdődik a Szász. Megígértettem vele, hogy ezt (ezeket) is túl fogja. Erről nem volt szó! Ígérjük meg együtt, hogy most már mi, akik maradtunk, túléljük legalább ezt az utolsó kis szar diktatúrát. Helyette is!

Reklámok

A bárka

fő-e uj méreg, mely közénk hatol –
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?…

marabu

“Megfigyeltem, hogy ahol a Pulitzer-díjas Marabu feltűnik, az a lap megszűnik…Ludas Matyi, KRETÉN, Népszabadság, Magyar Nemzet…A képen elsiratom a megszűnt KRETÉN magazint” – tette ki a Facebookra megjegyzését D. László,  karikaturista (azelőtt Magyar Fórum). Hozzátette: “Az a bajom, hogy marabui magaslatokba nem tudok emelkedni…”

– írta az Újnépszabadság.hu. D. László beszélt rá annak idején, hogy karikaturista legyek. Most lehet, hogy neki köszönhető, hogy juszt is az maradok. Mikor megláttam kárörömét Marabu ismételt munkahelyvesztése fölött, alig bírtam magamban tartani, titokban azon dolgozom, hogy legalább nálunk megjelenhessen.

A Népszava maradt utoljára. Nem egy nagy kóved, de ma már azok is büszkén mutogatják (osztogatják) itt megjelent írásukat, akik korábban porig alázták a lapot.

Egyedül vagyunk, Tibor, egyedül. Te, meg én.

A kínba még csak most fogunk, mi restek, de te már aláírtad művedet

utolsó kávé

gyászMásnapos ná(r)cizmus

Mostanában szememre lobbantják barátaim, hogy a rajz tetszik, de miért van alatta az a bizonyos “társadalmi célú” hirdetés. Noha tavasz óta rendszeresen jelennek meg a Népszavában kormány által rendelt hirdetések, ez több okból most érte el a baloldal ingerküszöbét. Egyrészt a lap a Népszabadság beszántása után egyedül maradt a baloldalon, és így megduplázta az auditált példányszámát. Tavasszal még így “sajnálták” a kollégák:

  • A Népszava nem volt jelentős eddig sem, és nem lesz jelentős, ha már csak egyedül marad, akkor sem.
  • (én) Részemről a megtiszteltetés!
  • (kolléga) Pápai Gábor (így, tagelve) 8000 példány
Most húszezernél járunk, de nem lehetünk büszkék. Sorstársunk, a Vasárnapi Hírek így került fókuszba: Kertész Anna:  Felálltam a főszerkesztői székből, mert már nem tudok felelősséget vállalni a lap minden oldaláért. Ez a másrészt

Pecunia non olet.

Szerencse, hogy Pecina nem ölet.

Most megy a mérhagyta. Ha a főszerkesztő dönthetne úgy, hogy nem közli, nem kellett volna fölállnia az akarata ellenére megjelent hirdetés(ek) miatt. Az üzletet a tőkés kötötte, a munkavállalók, pl. én, ma nem képeznek olyan harcra képes osztályt, amelynek a távozáson kívül más kényszerítőeszközei lennének. Akkor is lenne kormánypropaganda a Népszavában, legfeljebb karikatúra nélkül. Itt a dilemma: Van az önfelmentő verzió, hogy a rajz képes paródiába fordítani a propagandát, és van az önmarcangoló narratíva, hogy a propaganda hitelteleníti a rajzot (is). Az igazság azon múlik, hogy már diktatúra van-e, vagy csak lesz. Diktatúrában minden a hatalomé, odarajzolni (nekem) az ő médiájuk hekkelése. Graffiti a harckocsijukon. Itt még nem tartunk, tehát marad a szégyen: A mi oligarchánk nyers üzleti érdekből összesorosozta a baloldal egyetlen, 150 éves napilapját.

Tőke és Fasizmus jegyesek. Minden külön értesítés helyett.

Lapzárta

Hajdanában a hírlapíró éjszakába nyúlón körmölte tárcáját füstös kávéházi szegleten, ha nem volt hitele, flekkel fizetett, amit a fürge pincér percek alatt beváltott a szerkesztőnél. A pesti kiadásba még éjféltájt be lehetett mutálni a legfrissebb cikkeket, nem maradt le a színikritikus, ha a fináléban leszakadt a csillár.

Mára az ólommal együtt kiveszett a szedő is, azok a fontok kerülnek a lapba, amelyeket magunk pötyögünk (jó esetben korrektúrázva). A technika lerövidítette a tartalom útját, mint Mariska szoknyáját Hrabal, meg a modernizáció. A tömbháznyi redakció, a gyárnagyságú nyomdai előkészítés elférne akár az én laptopomon is.2017.05.09

De mit adtak nekünk a rómaiak? Mert jó, hogy már nem kell ollóval meg kristályragasztóval listázni az MTI-telexeket. Nem kell előnyomott kéziratpapírra gépelnie a beírónak, amit titkos korrektúrajelekkel a paginán továbbítanak hátborzongató hangú csőpostán az olvasószerkesztőnek, szedőnek, tördelőnek, hogy a végén a lécek közé szorított kolumnák levonatát az összes felelős szerkesztő a címösszeolvasóig jóváhagyja, és szállíthassák vissza a nyomdába. A sok szaki az évek során kiveszett, mint a szemfelszedők, de ettől nem lett olcsóbb a lap, a tőkéseké a haszon.

S ha azt hiszed, hogy a fejlődést a hírverseny, a minél frissebb újság szolgálatába állították, ki kell ábrándítsalak. Fontos ügyeknél, mint mondjuk egy választás, tíz éve késő estig nyitva hagyták a rajz helyét, sőt, még korábban késő esti különszámmal jelentkeztünk. Idén meg a hét-nyolcórai leadást előbb négyre, majd az erről kialakult vita – elveszítem napilapos jellegem – következtében kettőre hozták előre. Mutálni értelmetlen, a pesti kiadás húsz perccel a vidék után lepörög. vertakony

Így történt meg, hogy a vértakony témájú rajz már rég elment, mikor legfőbb közjogi elismerője a beiktatási ceremóniáján a közbeszéd eldurvulásán sopánkodott. Nem tehettem mást, a következő lapban közöltem a második, javított kiadást.

A sajtó, amúgy itt tart

Hogy miért rajzoltam harmadnap is a szóra sem érdemes művészt? Bori szerint azért, hogy visszahumanizáljam a karakterét.2017.05.11

Ahogy Török Mónika írta anno, ez valaha egy szakma volt.