Hol Nemzet sűlyed el

Nem most készült ez a rajz, majd’ húsz éve, hogy az akkori fideszmédia éke, a Magyaridők Napi Magyarország (van, ki e jobbsorsra érdemes sajtótermékre emlékszik?)  vette vállára a Magyar Nemzet megszüntetve megőrzésének felelősségteljes terhét. Bízom benne, hogy eljön az idő, amikor a Magyar Nemzet olvasói éppúgy nem emlékeznek a magyaridős dicstelen korszakára a nagymúltú lapnak.VesztesegfedezesFölkészül: Népszabadság…

Szemfedél nélkül

Nektek nem hiányzik a Marabu? 

 

fed

 

nepszabadsag1Már több, mint egy hónapja megrázó vallomásban búcsúzott a rendszeres munkától a Népszabadság lemészárlása miatt árván maradt dodók és más kedvencek alkotója. Az eredmény: néhányan lájkolták a posztot.

Ugyanaz a Mediaworks (Mészáros Lőrinc), amely csak azért vette meg a Népszabadságot, hogy bezárhassa, most a veszprémi csínytevő(k) ürügyén lefejezi a Fejér Megyei Naplót. Is.marabudodo És hiába ünnepeljük azt a kevés bátor és tehetséges ellenállót, akik olyan szellemesen mutatták be a média brutális einstandját, A NER egy krokodil hidegségével várja, hogy elfogyjon a levegőjük azoknak, akiket lehúzott a mélybe.

Ahogy már évekkel ez előtt, a “megszállási emlékmű” előtt elmondtam, addig nem fogjuk meghallani az Igét, amíg nem borul ránk teljes csönd.

Túlélősó

Augusztusban teljes titoktartás mellett itt jártak a Charlie Hebdo túlélői. A közvetítő már a telefonban előre kérte, hogy ne mondjam ki a körülírt lap nevét. Amint a rajz is mutatja, egy kávéházban találkoztunk, de a bejárat felé letelepedett két francia civil rendőr/ügynök (e kettőt egy szóval mondják, ázson). A Magyarország-riport megjelenéséig nálam is embargós maradt az esemény, jóllehet ma sem tudom pontosan, mit mondok a rajzon.

ch3

De nem csak a Ch-ról hallgattam, hanem a Népszaváról is, többet, mint kellene. Mikor mindenki a független sajtó végéről értekezik, úgy érzem magam, mint a Gyalog galoppban (Visszük a hullákat…!), aki próbál a hullaszállítóknál tiltakozni, hogy “Még élek!” Hónapok óta várom a dicső véget, Pesttől Nagymarosig gyújtó hangú szónoklatokat rögtönzök Borinak, aki lakonikusan megjegyzi, forradalom van a kocsiban.

Már teljesen beleéltem magam a mártírszerepbe! Itt feszítettem hősi pózban, zubbonyom feltépve, hogy ide lőjetek, erre csöndes (?) puffanással elzuhan mellettem a Népszabadság.

Hogy a Népszabadság kioltása pusztán piaci döntés lenne, annak gyors cáfolata volt, hogy a NER legbulldogharapásúbb watchdogja ennyire beleállt.  2016-10-17

A Népszava azonban, dacára, hogy adják-veszik, eddig – és ezt saját élményként írom – a legszabadabb arcát mutatja, lehet, épp a “nekünk már úgyis mindegy!” érzésétől. Hogy mi lesz, nem tudom, de igérem, megrajzolom/megírom.