Sztrájk

Győzni fogó még annyira
meg nem aláztatott,
amennyire a csillagok alatt
ti megaláztatok:
a földre sütöttük szemünk. Kinyilt
a földbe zárt titok…

2019.01.25Népszava, 2019. 01. 25.

Reklámok

Megfeneklett

Néhány éjjelre padra, kőre,
adjatok immár fekhelyet.
Én nem vagyok jó gazda ökre,
se lány, se bolha, se beteg.

Mindnyájan alusztok időre,
enélkül én sem élhetek
Hogyan kapok így új erőre,
hogy dolgozhassam veletek?

Jusson a néniknek nagy bögre,
szerető mindnek, ki szeret,
helyettem leljen szeretőre,
aki egy éjre eltemet.

2018.10.26Népszava, 2018. 10. 26.

A bárka

fő-e uj méreg, mely közénk hatol –
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?…

marabu

“Megfigyeltem, hogy ahol a Pulitzer-díjas Marabu feltűnik, az a lap megszűnik…Ludas Matyi, KRETÉN, Népszabadság, Magyar Nemzet…A képen elsiratom a megszűnt KRETÉN magazint” – tette ki a Facebookra megjegyzését D. László,  karikaturista (azelőtt Magyar Fórum). Hozzátette: “Az a bajom, hogy marabui magaslatokba nem tudok emelkedni…”

– írta az Újnépszabadság.hu. D. László beszélt rá annak idején, hogy karikaturista legyek. Most lehet, hogy neki köszönhető, hogy juszt is az maradok. Mikor megláttam kárörömét Marabu ismételt munkahelyvesztése fölött, alig bírtam magamban tartani, titokban azon dolgozom, hogy legalább nálunk megjelenhessen.

A Népszava maradt utoljára. Nem egy nagy kóved, de ma már azok is büszkén mutogatják (osztogatják) itt megjelent írásukat, akik korábban porig alázták a lapot.

Egyedül vagyunk, Tibor, egyedül. Te, meg én.

Ha beomlanak a bányát vázazó oszlopok

Andrassew Iván elvesztése
Jaj, hányszor dobtuk sutba komfortos ateizmusunk, hogy marasztaljunk? Hányszor biztattam az érted fohászkodókat, hogy “tudja az Örökkévaló, hogy mit kockáztat nálam…”, mikor csatába indultál?
2015.01.17 001

Az életed egy alkalmi vers a szocializmus állásáról. Ahogy haragudtál azokra, akik eltékozolták. Miközben tényleg ezt érdemli az a közösség, amely így tékozolt el téged! Hogy annyiért tudtál beingázni a Népszavába, amennyit ott kerestél. Hogy a letehetetlen call centeres a házad elárverezésével nyaggat, mikor agyműtétre indulsz. Hogy náci motorosokkal vitázol kiállva ezért a nyomorúságos baloldalért, amelynek először te mondtad meg, hogy aki el akarja veszejteni, az először veszni hagyja a sajtóját. És aztán maradtál. És elsüllyedtél vele. Te voltál a kapitány.

Nem érzem én, csak értem aggodalmad.
S azért tolom el a csendet, hogy belásd,
öreg vagy és nem az elmulást
siratod, mint helyedben én siratnám,
hanem a munkát, a fölszabadulást,
magát az emberi alkotást,
a láthatatlant, mert rátipornak hitvány
és látható hatalmak.

Ha beomlanak a bányát
vázazó oszlopok
a kincset azért a tárnák
őrzik és az lobog.
És mindig újra nyitnák
a bányászok az aknát,
amíg szivük dobog.

Munka van, emberek, zúzós, mocskos, büdös, fájó munka: most mi jövünk.

Milyen hatalmas éjszaka szilánkja ez a mostani 2013.06.18.

Magától íródik ez, vagy szuverén írom én?
(Cseh-Bereményi: Levél nővéremnek)

 

Alkony

Tíz, jaj, tíz éve, hogy itt rekedtem ebben a valóságban, amely sebzett ordasok verme lett nélküled!
…aki ha rám tekintett, nem tudtam nem remegni,
azt a szép, régi asszonyt szeretném nem szeretni.
Alszik A, és alszanak a gyerekek, nyugodtan verethetem magam Presserrel,  József Attilával… Tíz évet vártam a könnyekre, most áradnak, hát sodortatom magam:
Tovább él a perc, amit úgy kívántam…

Lacrimosa

Hát itt van a Márványi. A sok költözésben eltűntek a képei, talán nem véletlenül, úgyhogy lerajzoltam emlékezetből.

marvanyi

 

Csak látni szeretném őt, nincs vele semmi tervem,
napozva, álmodozva amint ott ül a kertben
s mint ő maga, becsukva egy könyv van a kezében
s körül nagy, tömött lombok zúgnak az őszi szélben.
Elnézném, amint egyszer csak tétovázva, lassan,
mint aki gondol egyet a susogó lugasban,
föláll és szertepillant és hirtelen megindul
és nekivág az útnak, mely a kert bokrain túl
ott lappang, elvezetni a távolokon által,
két oldalán a búcsút integető fákkal.
Csak úgy szeretném látni, mint holt anyját a gyermek,
azt a szép, régi asszonyt, amint a fényben elmegy.

 

Hajnal

Bori felsír, két óra. Átviszem, és én is végre mellébújok. Zúg a fejem a sok fülhallgatós zenétől, azt hittem el sem aludtam, mikor Gazsi ébreszt, utánam jött, s átfagyva a másik oldalamra kucorodik. Ahogy felenged, visszalszik, és egyre följebb tolakszik a buksija a mellkasomon. Ezt Bori is valahogy érzi álmában, mert ő is megindul fölfelé, amíg össze nem koccannak középen. Beburkolnak, micsoda gazdagság! Nem Presser nem is József Attila, már az apostol emel:
„Halál, hol a te fullánkod?”

Marvanyi 001