Berlin fölött az ég

Berlin elsősorban tér. 2017-02-23Nagy, hideg terek, háborús, hidegháborús mementóterek, Holokausztemlékterek, rozsdazóna vasút alatt és felett… img_20170207_125224Falmaradvány, graffiti, foglaltház. Azt mondják, nagyobb területen fekszik, mint New York. Placc. Wenders Alexanderplatzát azonban hiába kerestem, ahogy a büfékocsit is, amelynél Peter Falk megérzi, megszólítja Damielt, a vágyakozó angyalt. A Berlin fölött miatt vágytam ide, de nem csalódtam, hogy mást találtam. Társadalmi felelősségvállalást találtam, három emberből négy szocmunkás, jogvédő, hajléktalanokkal vagy menekültekkel foglalkozó kutató. Hogy Magyarország erősödik, azt csak a nagykövetség kirakatát elborító paprikákból lehet tudni.

Itt is van “Tudta?” plakát, de így néz ki: IMG_20170207_191658.jpg

(Tudta? Naponta három támadás a menekültszállásokra?)

Itt nem lehet nem szólni arról az otthonhagyhatatlan szorongásról, amit Enyedi Ildikó olyan tisztán kimondott.

Reklámok

G pont

oittferiŐ itt Feri. Valamikor a kétezres évek elején rajzoltam le először a Népszavának. A jobber “ELÉG a baloldali hazugságokból!” nevű Facebook közösség alkotója jogosulatlanul használta föl (lopta), amikor fejét a saját rajzába kopipésztelte.

dallosA Magyar Hírlappal sem jártam jobban. A lap, amely szabadelvű korszakában (emlékeznek a szlogenjére?) befogadott, s amelynek nevét gondolkodás nélkül vágnám rá a költő kérdésére: “Felelj – innen vagy?”,  azóta nyíltan fölszólította olvasóit, hogy keressenek meg, és vágjanak pofán. És persze lenyúlta az akkor még ellenségként kezelt Szili Katalinról készült rajzomat, hogy ebbe a förmedvénybe montírozza. Nem hiszem, hogy sokra megyek jogi úton. Ha meg akarom állítani a rajzaim vállalhatatlan szerepeltetését, kénytelen leszek tanfolyamot indítani jobboldali kollégáimnak, hogy legalább a fölismerhető ábrázolásra képesek legyenek.

 

Ő pedig itt G. gfodor 001

G eleve lenyúlásra alapozta médiumát, amikor a 444 sikerét megirigyelve a szellemes 888 nevet jegyeztette be közpénzen. Ne gondoljuk, hogy önállóan döntött, amikor elhíresült recskázós cikkét elengedte lapjában az MSZP-elnök feleségéről és kislányáról (!),
csupán túllihegte (pardon) a föladatot, hogy vissza kell vágni a drogozós-kurvázós, mentelmi jogára hivatkozva, fején zacskóval kimentett Deutschért. ibiza

Hogy klasszikusokat idézzek: “Ez valaha egy szakma volt!”