#IstandwithSzily

Az egykori Népszava, a Mancs, az Index, a Cink és a 444 ördögi blogminisztere csak azt fájlalja az előállításában, hogy nem készült bilincses kép róla. Rajtam ne múljék! Ha volt is nézetletérésem Szily Lacival,  most muszáj lesz valami becsületsértőt rajzolnom a Fásyakról, hogy hozzáláncoltathassam magam mártír kollégámhoz, mint Gyurcsány az LMP-hez2017.06.16.uj

Reklámok

Kuncog a krajcár

A kollégák szavazatai alapján az én egyik rajzom nyerte a Múosz karikatúra-szakosztályának “Kétfilléres” díját, pedig nem is vagyok Múosz-tag. Már nem, mert 2000-ben kizártak tagdíjhátralék miatt. Illik hozzám ez a díj, büszke is vagyok rá, régi mottóm, hogy új világot éhgyomorra. (a projekt már ötven százalékban teljesült)ketfiller

Nem is szúrt szemet kivételesen a Cinknek, pedig a szakma által hiányolt éppúgy a friss halott-kategóriába tartozott, mint a végül legtöbb szavazatot kapott. Nem járt ilyen jól, igaz, nem is két fillért nyert az On The Spot, amelyet csak mellesleg aláz a Cink szerzője, miközben bevallja, életében öt percet látott belőle. A dokfilmesek biztos a “Diktátorok gyermekei”- sorozatuk miatt jutottak eszembe, nem is értem, miért…

Kegyeletsértés

Tegnapi rajzommal sikerült nagyobb morális pánikot kavarnom, mint a Csurka halálakor ezzel:

Peter2

Szily Laci több, mint tíz éve haver, ha nem Geréb Ágit veszi a szájára, vidáman elcsevegünk. Laci pontosan tudja, hogy a rajz az enyém, hogy a Népszava nem szokott ebbe beleszólni. Tény, hogy megosztotta a net népét az opusz, ahogy látom, zömében azoknak tetszett, akik ismerték Milánt, és azok anyáztak, akik nem. Volt, aki azt üzente, a tegnapelőtti virrasztáson, az Aurórában pont ezt akarta megrajzoltatni velem, amikor meglátott. Ettől persze nem biztos, hogy nekem van igazam. Elhunytat felhőn üldögélve rajzolni olyan elterjedt a karikaturisták közt, mint hajótöröttet egypálmafás homokzátonyon. A szituáció rendszerint az, hogy az újonnan érkező valami hírt hoz lentről, ezekben például azt, hogy ugyanott tart Magyarország, mint a korábbi nagyság idején:

Gyarmati Fanniról ez jutott eszembe februárban:

02.17

Ez jelent meg Kádár sírjának kifosztásakor:

05.05

ez Horn halálakor:

Horn

és ez, amikor egyszerre két nagy színész, Bajor Imre és Robin Williams távozott:

2014.08.13 001

Rózsa Milánt szerettem (ha nagy szavakat akarnék használni, a harcostársam volt)  Én így gyászolok. Szily Lacinak egyetlen esélye, hogy túlél engem…