Ha beomlanak a bányát vázazó oszlopok

Andrassew Iván elvesztése
Jaj, hányszor dobtuk sutba komfortos ateizmusunk, hogy marasztaljunk? Hányszor biztattam az érted fohászkodókat, hogy “tudja az Örökkévaló, hogy mit kockáztat nálam…”, mikor csatába indultál?
2015.01.17 001

Az életed egy alkalmi vers a szocializmus állásáról. Ahogy haragudtál azokra, akik eltékozolták. Miközben tényleg ezt érdemli az a közösség, amely így tékozolt el téged! Hogy annyiért tudtál beingázni a Népszavába, amennyit ott kerestél. Hogy a letehetetlen call centeres a házad elárverezésével nyaggat, mikor agyműtétre indulsz. Hogy náci motorosokkal vitázol kiállva ezért a nyomorúságos baloldalért, amelynek először te mondtad meg, hogy aki el akarja veszejteni, az először veszni hagyja a sajtóját. És aztán maradtál. És elsüllyedtél vele. Te voltál a kapitány.

Nem érzem én, csak értem aggodalmad.
S azért tolom el a csendet, hogy belásd,
öreg vagy és nem az elmulást
siratod, mint helyedben én siratnám,
hanem a munkát, a fölszabadulást,
magát az emberi alkotást,
a láthatatlant, mert rátipornak hitvány
és látható hatalmak.

Ha beomlanak a bányát
vázazó oszlopok
a kincset azért a tárnák
őrzik és az lobog.
És mindig újra nyitnák
a bányászok az aknát,
amíg szivük dobog.

Munka van, emberek, zúzós, mocskos, büdös, fájó munka: most mi jövünk.

Reklámok