Lapzárta

Hajdanában a hírlapíró éjszakába nyúlón körmölte tárcáját füstös kávéházi szegleten, ha nem volt hitele, flekkel fizetett, amit a fürge pincér percek alatt beváltott a szerkesztőnél. A pesti kiadásba még éjféltájt be lehetett mutálni a legfrissebb cikkeket, nem maradt le a színikritikus, ha a fináléban leszakadt a csillár.

Mára az ólommal együtt kiveszett a szedő is, azok a fontok kerülnek a lapba, amelyeket magunk pötyögünk (jó esetben korrektúrázva). A technika lerövidítette a tartalom útját, mint Mariska szoknyáját Hrabal, meg a modernizáció. A tömbháznyi redakció, a gyárnagyságú nyomdai előkészítés elférne akár az én laptopomon is.2017.05.09

De mit adtak nekünk a rómaiak? Mert jó, hogy már nem kell ollóval meg kristályragasztóval listázni az MTI-telexeket. Nem kell előnyomott kéziratpapírra gépelnie a beírónak, amit titkos korrektúrajelekkel a paginán továbbítanak hátborzongató hangú csőpostán az olvasószerkesztőnek, szedőnek, tördelőnek, hogy a végén a lécek közé szorított kolumnák levonatát az összes felelős szerkesztő a címösszeolvasóig jóváhagyja, és szállíthassák vissza a nyomdába. A sok szaki az évek során kiveszett, mint a szemfelszedők, de ettől nem lett olcsóbb a lap, a tőkéseké a haszon.

S ha azt hiszed, hogy a fejlődést a hírverseny, a minél frissebb újság szolgálatába állították, ki kell ábrándítsalak. Fontos ügyeknél, mint mondjuk egy választás, tíz éve késő estig nyitva hagyták a rajz helyét, sőt, még korábban késő esti különszámmal jelentkeztünk. Idén meg a hét-nyolcórai leadást előbb négyre, majd az erről kialakult vita – elveszítem napilapos jellegem – következtében kettőre hozták előre. Mutálni értelmetlen, a pesti kiadás húsz perccel a vidék után lepörög. vertakony

Így történt meg, hogy a vértakony témájú rajz már rég elment, mikor legfőbb közjogi elismerője a beiktatási ceremóniáján a közbeszéd eldurvulásán sopánkodott. Nem tehettem mást, a következő lapban közöltem a második, javított kiadást.

A sajtó, amúgy itt tart

Hogy miért rajzoltam harmadnap is a szóra sem érdemes művészt? Bori szerint azért, hogy visszahumanizáljam a karakterét.2017.05.11

Ahogy Török Mónika írta anno, ez valaha egy szakma volt.

Horogkereszt

Azt szeretnék mondani, hogy a rasszizmus-nácizmus lényegében csupán egy káromkodásféleség. Nem kell komolyan venni, ők speciel bármikor le tudnak szokni róla.
 
Lévai Júlia

2016.08.24Lehet, hogy kinyírták a fiúk B.Zs-t ezzel a kereszttel. Ebben a formájában mindenképp. Pedig nem csak állati testnedvekkel és emberek származásával foglalkozott. Az én hiúságomat például ilyenekkel legyezgette: Mivé lesz a sajtószabadság, ha Pápai Gábor és a hozzá hasonlatosak teszik magukévá (A sárkány valósága – Magyar Hírlap, 2012.) Abban is igaza van a szerzőnek, hogy nem ő a fontos. Már rég nem az érdekel, hogy mit mond Bayer, hanem az, hogy mit hallgat Áder?